Középiskola második éve.

Akkoriban minden világos volt,

de azon a napon a fejem olyan tiszta volt, mint a kristály,

a gondolataimban a köd felszállt,

és a fény élesen behatolt.

Azon a napon, amikor a próbavizsgát írtam,

először szerepeltem az országos rangsorban.

A vidéki középiskolában, ahol egyetlen diáknak sikerült bekerülnie a Szegedi Tudományegyetemre,

én lettem a tanárok és a diáktársaim istene.

A vágyott szakmám mindig is az orvoslás volt.

Az általános iskolában még tudósnak, zongoristának képzeltem magam,

de a jövőbeli álmaimat rendszeresen cserélgettem,

míg a középiskola kezdetén apám vállalkozása tönkrement.

Ekkor döntöttem úgy, hogy az orvoslás a legjobb út.

Talán a tévéből vagy a regényekből tanultam,

hogy az orvoslás presztízst, pénzt és másoknak való szolgálatot is jelent,

tehát olyan életutat kínál, amelyet „sikernek” nevezhetünk,

és a valóságban egyedülállónak tűnt.

Bejelöltem a Szegedi Tudományegyetem orvostudományi karát,

és bár a próbavizsgákon néha nem sikerült megfelelnem,

én, aki a kis iskolában a „legjobb tanuló” címkét viseltem a homlokomon,

teljesen magabiztos voltam.

Hallottam a felettem járó évfolyamról, hogy egy lány, aki mindig nálam jobban teljesített,

a végső pillanatban a Szegedi Tudományegyetem helyett

a Pécsi Tudományegyetem orvostudományi karára jelentkezett, és oda is bekerült.

Szívem mélyén megvettem.

„Mivel gazdag a családja, nem kell aggódnia.”

Azokban az időkben, amikor egy szegény családból származó diák bekerült a Szegedi Tudományegyetemre,

a Magyar Nemzet újságban is megjelent a hír.

Nem titkoltam, hogy szegény vagyok,

és büszkén mutogattam, hogy nem járok drága magánórákra,

de mégis jól tanulok.

Túlsúlyos voltam, és nem is voltam szép,

de a hiúságom olyan erős volt, hogy nem irigyeltem a szép lányokat.

A felvételi vizsgát elbuktam.

A próbavizsga eredményeimhez képest 40 ponttal kevesebbet szereztem.

Azt mondtam, hogy ha bekerülök a Pécsi Tudományegyetemre, akkor sem megyek,

de három egyetemen jelentkeztem, és mindhárom helyről elutasítottak.

Nem voltam igazán csalódott.

Amikor a ballagáson a tanárok együttérző pillantásokat vetettek rám,

valami fájdalomhoz hasonló érzés szúrt a szívembe,

de mégis biztos voltam benne, hogy ha újra megpróbálnám, akkor sikerülne.

Aztán felkészültem a következő évi felvételi vizsgára, és lassan hervadni kezdtem.

A Szegeden található híres felkészítő tanfolyamra szerettem volna járni,

ahol felvételi vizsga nélkül be lehet jutni.

Első ízben éreztem, hogy sajnálom a szüleimet, akik szegények.

A városunkban található egyetlen felkészítő tanfolyamra jártam,

ahol ingyen tanulhattam.

Az én korombeliekkel együtt megtanultuk, hogyan legyünk cinikusak,

és ezzel felnőtté váltunk.

Akkoriban a világ körülöttem forgónak tűnt,

de hirtelen, mintha a hideg levegő átjárta volna a lelkem,

szánalmas és fagyos légkör vett körül.

Megtanultam, hogyan ne hagyjam magam lekicsinyelni mások által,

és fokozatosan egy olyan felnőtté váltam, aki nem olyan volt, mint az álmaimban,

hanem egy olyan felnőtté, amilyenné váltam.